Bodor Ádám plakátját negyedszer írtuk újra. Tavaly kétszer is le kellett mondanunk székelyudvarhelyi fellépését a kialakult helyzet miatt. Idén áprilisról szeptemberre kerül. Remélem, megvalósul a Sinistra körzet írójával az éves megszakításokkal történő beszélgetéssorozat kilencedik alkalma. Bogdán Zsolt kolozsvári színművészt hívtam, hogy felolvasson az esten a kortárs magyar próza állócsillagának Sehol címmel megjelent legújabb kötetéből. Ezt megelőzően Szálinger Balázzsal Al-dunai álom című könyvéről, Milbacher Róberttel az értekező- és a széppróza kapcsolatáról, Jász Attilával és Csendes Tollal pedig Bölénytakaró című kötetükről beszélgetünk online eseményben. Mindegyik rendezvényt figyelmetekbe ajánlom. Köszönöm, hogy velem vagytok és követitek munkám.
 
Kapcsolódó: