Boka László medvéje két lábra állt! A fiatal irodalomtörténész az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója. Élete első medvelesén öt perc várakozás után érkezett a barna bundás. A nagy élményt irodalmi est követte, amely sikerét nektek köszönjük. Jómagam éppen Tatabányára tartok Jász Attila költő-főszerkesztő barátomhoz, az Új Forrás folyóirat júniusi lapszámbemutatójára, majd átveszem Budapesten az Ex Libris Díjat, amellyel nemcsak engem tüntetnek ki, hanem titeket is, akik követitek munkám. A két rendezvény között Erdei L. Tamás és Noszlopi Botond szerzőtársaimmal várunk a budapesti RoHAM Bárba. Estünkön új szövegek is elhangzanak. Gyertek el!  

Kapcsolódó:

Balázs Imre József és Boka László estjéről

Erdei L.Tamással tartott közös estünk után alig akart hazamenni a nagyérdemű. Az otthonról hozott oroszhegyi szilvapálinka mellett aztán már  kötetlenebb módon folytatódott a beszélgetés. Kialakulóban egy baráti kör, amely részt vesz a felolvasásaimhoz kapcsolt bensőséges találkozókon. Köszönöm szépen a kérdéseket, hozzászólásokat. Most pedig irány haza Székelyudvarhelyre, ahol Boka László és Balázs Imre József személyében tevékeny irodalmárokat várok a G. Caféba. Egymás köteteit mutatják be ugyancsak izgalmas eseménynek ígérkezik a literatúrakedvelők számára. Várunk titeket!

Telt ház fogadta Gábor Tamás Indianát és Muszka Sándort a székelyudvarhelyi G. Caféban. Köszönöm, hogy részt vettetek az átütő sikerű eseményen, amely előtt nem sokkal az anyamedve elindult a Hargitára. Bocsai követték. Vajon mennyi idő múlva lesz még ilyen szerencsém, hogy lencsevégre kapjam a kicsinyeiről gondoskodó nagyvadat... Addig is Budapestre érkezem a Ráday Könyvtár meghívására, hogy felolvassunk Erdei L. Tamás barátommal, akit igen tehetséges írónak tartok. Novellái a Kalligram folyóiratban jelentek meg, kisregénye készülőben. Témánk ezúttal a nők és a kaland. Ígérjük, nem fogtok unatkozni. Szeretettel várunk!

 

Egy nagy fekete macska telepedett ölembe a Cat Café Budapestben, miközben az érdeklődök kérdéseire válaszoltam. Igazi interaktív estet tudhatunk magunkénak nektek köszönhetően, akik eljöttetek. Most pedig én várom a székelyudvarhelyi G. Caféba Gábor Tamás Indianát, Magyarország slambajnokát ( – Csak csapatban – jegyzi meg szerényen, amikor címét említem), valamint régi barátom és szerzőtársam, Muszka Sándor költő-írót, alias "Muszkatesvér"-t. A G. Feszt keretén belüli fellépés izgalmasnak ígérkezik. Ne hagyjátok ki!